Kedden délelőtt sajtóközleményt adott ki a Vas Megyei Főügyészség, amelyben három egymástól független bűncselekményt foglalt össze.
Mind a három tanulságos történet.
1. Furcsa bosszút állt a féltékeny szerető
A Sárvári Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 márciusában a 112-es segélyhívón valótlanul bejelentette, hogy a párja ellopott tőle 300 ezer forintot.
A férfi a kiérkező járőröknek a vád hamisságát beismerte.
Mint kiderült, a férfi azért vádolta hamisan a barátnőjét lopással, mert
meg akarta bosszulni amiatt, hogy megcsalta őt.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.
2. A bosszúálló üzletember
A Szombathelyi Járási Ügyészség polgári ügyben kényszerítés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 januárjában azzal fenyegette meg volt élettársát, hogy ha a köztük gyermektartásdíj megállapítása és a közös gyermekükkel a kapcsolattartás szabályozása miatt folyamatban lévő polgári perben nem fogadja el az általa felajánlott tartásdíjat és láthatási feltételeket, akkor
az egyik veszteséges vállalkozásába mint közreműködő személyt bevonja a nőt, és nyakába akasztja a cég mintegy 20 milliós tartozásának a felét.
A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
3. Nagy bajt okozott a gondatlan betegkísérő
Sárvári Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a betegkísérővel szemben, aki a vád szerint 2019 augusztusában betegszállítás közben okozott súlyos sérülést egy idős embernek.
A vádirat szerint a vádlott egy betegszállítást végző cég betegkísérőjeként dolgozott. A 82 éves, segítség nélkül mozogni nem tudó sértettet Sárvárról kellett otthonába szállítani, mert kezelése befejeződött.
A szállítást megrendelő orvos a betegszállítási adatlapon feltüntette, hogy a sértett csak fekve szállítható, de a vádlott a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, amikor
az idős embert kerekesszékben akarta a kórházból kitolni a betegszállító autóhoz, azonban a nő lába elakadt, a kerekesszék alá fordult, és eltörött.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.