Embert várunk a vasra! - mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért. A Magyar Honvédség átfegyverzése a legmodernebb, NATO-kompatibilis high-tech eszközökkel szemeink előtt valósul meg - fogalmazott.
Megszülettek a megfelelő szervezeti és személyi döntések is ahhoz, hogy modern, magas harcértékű, jól vezetett és elszánt haderő biztosítsa a magyar emberek vagyonát, életét és kultúráját, természetesen a NATO részeként, annak támogatásával - hangsúlyozta a miniszter a honvédségi nyílt napon tartott sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!