Budapesten és Szombathelyen raboltak, lebukott az ötfős tolvajbanda

Szeptember 1-jén a helyszín közelében elfogták a betöréssel gyanúsítható négy férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított öt férfival szemben, akik 2021 augusztusától szeptember elejéig Budapesten és Szombathelyen próbáltak meg betörni több lakásba.

A lakók két esetben megzavarták őket, azonban egy alkalommal Angyalföldön sikerrel jártak: hárman a sértett figyelmét – magukat az áramszolgáltató munkatársainak kiadva – elterelték, így a lakásba bejutottak, és 800 ezer forintot, két karórát és három aranygyűrűt loptak el – közölte a rendőrség honlapja.

A legutóbbi, szombathelyi betörési kísérlet után a III. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a BRFK Betörési Alosztály nyomozóival, valamint a Szombathelyi Rendőrkapitányság rendőreivel 2021. szeptember 1-jén a helyszín közelében elfogták a betöréssel gyanúsítható négy férfit, ötödik társukra másnap került bilincs Tökölön.

A feltételezett elkövetőktől álkulcsokat, a betöréshez használt tárgyakat, valamint feltehetően a bűncselekményekből származó aranyékszereket foglaltak le.

Az óbudai rendőrök lopás bűntett kísérlete miatt indítottak eljárást az 51 éves P. Lajos, a 60 éves O. József, az 55 éves L. Tamás, az 57 éves F. N. és az 56 éves H. György ellen, ezenfelül négyüket lopás vétség kísérletével, hármukat pedig csalás bűntettével is gyanúsítják, kihallgatásukon tagadták a bűncselekmények elkövetését. A nyomozók őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek