Bele akart avatkozni az önkormányzati cég működésébe a szombathelyi képviselő?

Nemény András polgármester feljelentést emlegetett.

Nem is olyan régen írtuk, Olvasónk panaszkodott, hogy nagy a fű Oladon, másnap jött a meglepetés 2022. May 16. 15:15 hogy a látszat szerint Szombathelyen a fűnyírás a város legnagyobb problémája, ami komoly politikai vitákat is generál.

Ami, persze, hálás politikai téma, hiszen mindig van olyan közterület a városban, ahol magasabb a fű. A fűnyírás kritikának Horváth Gábor (Fidesz) az egyik élharcosa, aki a Facebook szerint mindenhová visz magával mérőszalagot, és rendszeresen posztol a nagy fűről.

A csütörtöki közgyűlésen ismét ezt tette, hosszan sorolta a szerinte nyíratlan területeket, és kritizálta a Szomparkot, valamint az önkormányzati cég által megbízott alvállalkozókat.

Fűnyírás Oladon.
Mészáros D. Zsolt

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester aztán felhívta a képviselő figyelmét arra, hogy tartózkodjon a jogsértésektől. A polgármester szerint a képviselő bele akart avatkozni a Szompark működésébe, a cég vezetésének egy olyan alvállalkozót ajánlva, aki szerinte jobban el tudná látni a munkát.

Nemény hozzátette, a Szompark pályázatot írt ki a szombathelyi vállalkozásoknak azért, hogy alvállalkozókat találjon a fűnyírásra. Az említett vállalkozás nem pályázott, a Szompark ezért nem tudja megbízni a munkákkal. Megjegyezte, ha a képviselő folytatja a jogsértést, a feljelentést sem zárja ki.

Horváth Gábor reagálásában azt mondta, ő nem lobbizott a vállalkozó érdekében, egy félreértést akart tisztázni, ezért beszélt a cég vezetőjével. Csak közvetítő szerepet játszott, mert a lakók aláírásokat gyűjtöttek, és ő ezeket továbbította az ügyvezetőnek.

A Fidesz-frakció több tagja is lobbizásnak nevezte, amit a képviselő tett, Takátsné Tenki Mária szerint csak a véleményét fejezte ki. László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester kijelentette, a Fidesz által meghozott lobbitörvény éppen a választott önkormányzati és országgyűlési képviselőket zárja ki a törvényes lobbizásból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet