Csakazértse zárták be a körmendi menekülttábort

Biztos megéri fenntartani. Jelenleg ugyanis 6 éjszaka sátorban fagyoskodó menedékkérőre legalább 10 fős személyzet vigyáz.

A legújabb fejlemény a befogadó állomásnak hívott körmendi menekülttáborban az, hogy nincs fejlemény, 5-6 menekültkérő még mindig kénytelen ott rostokolni. Annak ellenére, hogy pár hete arról adtunk hírt, hogy bontják a menekülttábort. Akkor öt sátrat tüntettek el, párat viszont meghagytak. Azóta elszállt a remény, hogy végleg máshová, élhetőbb körülmények közé szállítják az itt rekedteket.

Nagy Viktor jogvédő
Nyugat.hu

Az hogy kinek az érdeke, hogy 5-6 menedékkérőt Körmenden hagyjanak, nem tudom

– fogalmazott dr. Nagy Viktor, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza. Annak tükrében még érthetetlenebb mindez, fogalmazott, hogy tudomása van arról, a sokkal jobb körülményeket biztosító Vámosszabadiban és Kiskunhalason bőven van szabad kapacitás arra, hogy a jelenleg Körmenden tartózkodó menedékkérőket ott helyezzek el.

Álláspontom szerint a Körmendi Befogadó Állomáson az ügyfelek által tapasztalt elégtelen befogadási körülmények megfelelnek az embertelen és megalázó bánásmód fogalmának.

– hangsúlyozta a szakértő.

Körmendi menekülttábor
Kunhalmi Ágnes

Tavaly december óta csak annyival javultak a körülmények, hogy legalább napközben nincsenek mínuszok

A menedékkérők egész nap tétlenül tengődnek, fával próbálják kifűteni a sátrakat, napközben sötét van, még világításuk sincs. A körmendi plébánia sem fogad be már menekülteket, így az a lehetőségük is megszűnt, hogy ott melegedjenek.

Körmendi menekülttábor
Kunhalmi Ágnes

Ha osztunk-szorzunk, így még érthetetlenebbé válik, miért nem zárják végre be a körmendi tábort. Ha Magyarországra jössz, így nem veszed el a magyarok munkáját!?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A menekültek egy csoportja hajléktalanszállóra költözhet, de szó sincs a körmendi tábor bezárásáról

Ez is civil aktivistáknak köszönhető. Lázár János viszont nagyot blöffölt a körmendi táborról.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet