Családbarát címet nyert a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztálya

Hét vidéki és hat budapesti kórház összesen 19 osztálya nyert Családbarát Kórházi Osztály díjat.

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetet választották 2023 családbarát kórházának - közölte a szakmai zsűrizést a Magyar Kórházszövetséggel közösen végző Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

Azt írták, hogy a díjról szóló oklevelet és B. Kopp Judit szobrász alkotását pénteken a Magyar Kórházszövetség 35. kongresszusának záró napján az intézmény főigazgatója, Tóth Judit vette át. Hozzátették: a zsűri különdíját a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet Dunaújváros kapta, az elismerést Kővágó Levente orvosigazgató és Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató vette át.

Az idei pályázat fókuszában a családok, betegek és az egészségügyben dolgozók és családjaik fizikai, mentális biztonsága állt, a zsűri ennek alapján választotta ki a nyerteseket - közölték.

A kórházi osztályok versenyére idén nagyon sok induló nevezett be, így hét vidéki és hat budapesti kórház 19 osztálya nyert családbarát kórházi osztály-díjat, köztük a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztálya is.

Közönségdíjat is kiosztottak, amelyet a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztálya nyert el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet