Kopunek 2014-ben játszott a Haladásban.
Őrizetbe vették Szlovákiában Kamil Kopuneket, akit hozzátartozója megkínzásával vádolnak – írta a parameter.sk.
Balra Kamil Kopunek
Forrás: TASR
A 36 éves labdarúgó Nagyszombatban kezdte pályafutását, majd megfordult többek közt az orosz Saturn, az olasz Bari és a pozsonyi Slovan együttesében is.
Kopunek Magyarországon 2014-ben a Haladásban játszott, majd 2015 és 2017 között a Tatabánya játékosa volt, és szerepelt a Törökbálinti FC-ben is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!