Ismét beköszöntött Szombathelyen is a Hanami, vagyis a cseresznyevirágzás ünnepe. Igaz, mi még itt nem tartjuk ezt a szép japán hagyományt, amit a világ kilencedik csodájának tartanak. Pedig, valljuk be, van benne potenciál.
Nemcsak a szépsége miatt, hanem azért is, mert olyan pozitív gondolatokat kötnek ehhez az eseményhez, mint a barátság, a szerelem, vagy a szerencse.
A japáncseresznye virágzása elég rövid ideig tart, így kicsit a mulandóság szimbóluma is.
Mi azonban most azt mondjuk, engedje el a gondokat, az anyagiasságot, a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait, és semmi mást ne csináljon, csak a szépségre, a jó dolgokra koncentráljon!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!