Czeglédy az NBV mai döntése után, miszerint felföggesztik mentelmi jogát, rögtönzött sajtótájékoztatón azt mondta, hogy bebizonyosodott, alaptalan volt elrendelni előzetes letartóztatását a szökés veszélyére hivatkozva:
– A büntetőeljárásról szóló törvény alapján ugyanabban az ügyben még egyszer nem lehet senkit sem őrizetbe venni, úgyhogy kíváncsian várom, hogy ebben az ügyben hogyan fogják teljesen törvényellenesen az újbóli előzetes letartóztatásomat indítványozni. Én azt gondolom, hogy igenis a mostani kormánypártoknak van félnivalója attól, hogy én szabadlábon vagyok. Az elmúlt hónapokban több olyan ügy került volna nyilvánosságra, ami teljesen más színben tüntetné fel a mostani kormánypártok képviselőit a választók előtt.
Czeglédy egyébként időközben hazaérkezett Szombathelyre, erről Facebook-oldalán adott hírt.
Czeglédy Csaba
Hello Szombathely! Végre itthon! :)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!