A Csorna felé tartó Audi éppen egy terepjárót előzött az M86-os autóút vépi csomópontjánál, amikor a jármű hirtelen irányíthatatlanná vált és a baloldali szalagkorlátnak ütközött.
Az Audi felhajtott a szalagkorlátra, miközben a bal első kereke kitörött, majd borulás nélkül visszatért az úttestre. A balesetben senki nem sérült meg, az Audi másik járművel sem ütközött. A helyszínelés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom Csorna irányába, a járműveket rendőrök lassították.
A balesetet feltételezhetőleg a jobb első kerék defektje okozta. Az autó sofőrjétől megtudtuk, hogy nem ez az első balesete Vas megyében. Korábban egy nagy szarvas ugrott elé, amikor Sárvár felé haladt és az ütközés után az autó az út melletti vizesárokban állt meg. A férfi akkor is megúszta sérülés nélkül.
További képek a galériában, katt érte
Tánczos Mihály
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!