Deutsch szerint Szájer Józsefnek újra "játékban" kellene lennie

Merthogy szükség van a tudására és a tapasztalatára. De mondott még más érdekeseket is egy interjúban.

„Szájer Józsefnek újra játékban kellene lennie, mert szükség van a tudására és a tapasztalatára” – mondta az Indexnek adott interjúban a fideszes EP-képviselő. Úgy véli, hogy Szájer esetét egy sportsérüléshez lehetne hasonlítani, amiből a sportoló felépülhet és újra pályára léphet.

De nemcsak Szájerről fejtette ki gondolatait az Európai Parlamenti képviselő, hanem elmondta azt is, hogy

  • egy erős konzervatív előretörés lehet 2024-ben az európai parlamenti választásokon
  • akár már a jövő évi választások előtt az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjának és frakciójának a tagjai lesznek
  • Karácsony Gergely egyébként valójában nem is főpolgármester, hanem egy hiperaktív politikai influenszer
  • a Nyugat-Balkán olyan, mint egy tárt karokkal felénk szaladó gyönyörű nő, aki át akar ölelni bennünket, de mi hülyén viselkedve eltoljuk magunktól
  • de próbálkozik más irányból is: "a Nyugat-Balkán olyan, mint egy tuti lottóötös, amit az EU lustaságból, butaságból és szemellenzős politikája miatt még csak ki sem tölt, így tuti más fogja elvinni a főnyereményt"
  • ha a következő 25 évben valami megroppan az EU-ban, annak az oka biztosan a nyugat-balkáni bővítés elmaradása lesz
  • Végül Ursula von der Leyenről, az Európai Bizottság elnökéről is kifejtette a véleményét, mondván: „nem ő a legélesebb kés a fiókban”, amit szerinte az elmúlt 4 év totálisan bebizonyított. Ezért súlyos hiba volna NATO-főtitkárt csinálni belőle, hiszen „a NATO-ban fegyverek és piros gombok vannak” - fogalmazott.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet