Üzenik a nagy emberek: legalizálni kell a kábítószereket, ez az egyetlen járható út

A Nemzetközi Drogpolitikai Bizottság, amiben egy csomó neves értelmiségi és egykori országvezető, miniszterelnök van benne, kimondta azt, amit a szakértők már régóta tudnak.

A szakértők márpedig azt tudják régóta, hogy a régi, kemény kezet erőltető hozzáállás a tudatmódosítókhoz mindenhol elbukott: attól még, hogy büntetőjogilag tiltjuk ezeket a szereket, nem lesz kevesebb használó, a bűnszövetkezetek viszont príma kis hasznot hajtanak belőlük, miközben egy csomó veszélyes dizájnerdrog cserél gazdát az utcán.

Ellenben ha törvényessé tennék a használatot, és szabályoznák azt, akkor az állam adóbevételekhez juthatna - ahogyan történik az olyan legális kábítószerek esetében, mint a cigi, vagy a fűnél sokkal kockázatosabb alkohol -, a fogyasztók pedig biztosak lehetnének az anyagok tisztaságában. A füvet számos államban legalizáló USA számai magukért beszélnek - ezeken a helyeken drasztikusan visszaesett a bűnözés.

ministryofcannabis.com

Az említett bizottság - amiben olyan komoly figurák foglalnak helyet, mint Kofi Annan korábbi ENSZ főtitkár, vagy éppen Lengyelország, Mexikó, Kolumbia, Svájc, Norvégia, Brazília egykori vezetői, itt a teljes illusztris lista - legfrissebb éves jelentésében most konkrétan arra kéri a világ befolyásos államférfiait, hogy fontolják meg minden büntetés visszavonását, ami a droghasználatot és drogbirtoklást illeti.

"Itt az ideje, hogy alapjaiban változtassuk meg azt, ahogyan a társadalom a tudatmódosítókra tekint"

- írják jelentésük előszavában, utalva arra, hogy a pszichoaktív anyagok végigkísérték az emberiséget a történelme folyamán, csak míg egyesek elfogadottak lettek, mint a dohány vagy a szesz, másokat receptre írunk, és van, amit egyenesen nemzetközi egyezmények tiltanak. Pedig fel kéne ismerni, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége a drogokat ésszerű kereteken belül használja - vannak viszont, akik kockára teszik az egészségüket és az életüket, nekik segíteni kell.

Sajnos azonban máig

"számos kormány ereklyeként ragaszkodik a drogmentes világ tévképzetéhez, pedig ez a cél egyszerre naiv és veszélyes."

Pár kellemesen ellazult pillanat = Magyarországon is letartóztatás
police.hu

Naiv cél, mert a tiltás elenyésző, vagy semennyi hatással sem volt a fogyasztás mennyiségére (2006 és 2013 között húsz százalékkal emelkedett a kábítószerhasználók száma), és veszélyes cél, mert tömegesen juttat embereket börtönbe vagy eredményez a nemzetközi joggal szembemenő kivégzéseket, ahogyan azt láthattuk a Fülöp-szigeteki mészárlások esetében. Sőt, a tiltás csak olaj a tűzre, ami a drogosokkal szembeni előítéleteket és a vérrel terjedő vírusokat illeti (hiszen a törvényszegő használó nem mer orvoshoz fordulni).

A bizottság azt mondja, hogy az országvezetőknek sürgősen el kell engedniük ezeket az idejétmúlt béklyókat, amik csak a büntetést tekintik megoldásnak.

Nincs érv amellett, hogy az állam beavatkozzon milliók életébe, akik drogot használnak, miközben ezzel nem ártanak senkinek

- mondta ki a bizottság egyik tagja, egy AIDS-, tuberkolózis- és maláriaellenes alapítvány korábbi vezetője, Michel Kazatchkine.

Nehéz vitatkozni vele. De mi azért megkérdezzük olvasóinkat, lehet szavazni anonim módon:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tényleg mindenki jól jár a marihuána legalizálásával?

Az adatok nem hazudnak: az ezt választó amerikai államokban nem csak a bűnözés esett vissza, de az állam is több adót szakít. A füvezőknek meg végre nem kell bújkálniuk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód