Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte szerdán, aggodalmát fejezve ki a szegény országok miatt, miközben a gazdag országok már kifelé haladnak a karanténból.
"Még mindig hosszú utat kell megtennünk a világjárványban" - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója sajtótájékoztatóján.
"Aggódunk a fertőzöttek számának növekedése miatt az alacsony és közepes jövedelmű országokban" - tette hozzá.
A szervezet legnagyobb aggodalma az, hogy az amerikai támogatás nagy részét eddig a fejlődő országok megsegítését célzó programokra költötték, a források elapadása miatt azonban más partnereket kell meggyőzniük, hogy továbbra is finanszírozni tudják azokat, akik a legsérülékenyebbek a világban - jelentette ki a WHO vészhelyzeti igazgatója.
Michael Ryan azt is hangsúlyozta, hogy a hidroklorokin és a klorokin sok betegség kezelésére engedélyezett termékek, de eddig még nem találták hatékonynak sem a Covid-19 kezelésére, sem megelőzésére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!