Olvasónk értesített minket arról, hogy ma délelőtt a Keleti Pályaudvaron füstölt egy kocsi.
Utánajártunk, hogy mi történhetett. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától az alábbi információt kaptuk:
Ma reggel nem sokkal fél 7 után Kelenföld állomáson a Budapest-Keleti pályaudvarról, Szombathelyre tartó Borostyánkő InterCity második kocsijának alváza füstölt. Az utasok nem voltak veszélyben, a vonatról leszállították őket és a következő alkalmas járattal folytatták az útjukat. Az eset körülményeinek kivizsgálása folyamatban van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!