Közel 50 millió forintból fejleszti az egészségügyi alapellátást a szombathelyi önkormányzat, erről a legutóbbi, december 14-i közgyűlésen döntöttek.
Egy orvos - egy rendelő
Az egyik elképzelés, hogy bővítik az
egy orvos - egy rendelő
elv alkalmazását. Szombathelyen eddig a Selmeci utcai rendelőben alakították ki ezt a rendszert, még 2013-ban. Most a Jáki út rendelő a soros, ahol lehetőség van ennek kiépítésére.Az épület földszintjén egy olyan rendelő van, amin két orvos osztozik, a másik két rendelőben már egy-egy háziorvos, illetve gyermek-házorvos dolgozik. Az emeleten helyezkedik el egy 55 m2-es szolgálati lakás és a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Fiókkönyvtára kb. 250 m2-en. A könyvtár helyiségéből akarják kialakítani a hiányzó háziorvosi rendelőt, és egy liftet is beszerelnek.
Az átalakítás, a tervezéssel együtt közel 48 millió forintba kerül.
Betegirányítás a Szent Márton utca rendelőben
A betegirányító rendszert 2014-ben a Váci Mihály utcai, 2015-ben a Kiskar és a Szűrcsapó utcai rendelőkben vezették be. A következő a Szent Márton utca rendelő lesz, ahol hat felnőtt háziorvos, két felnőtt fogorvos dolgozik, továbbá fizioterápiás kezelőhely és vérvételi hely is működik.
Mivel a rendszerhez egy helyiség is kell, és az épületben nincs szabad helyiség, a vérvételi helyet alakítják át. Az átalakítás 1,4 millió forintba kerül, a rendszer működése tíz hónapra közel hárommillió. Azért tíz hónappal számolnak, mert a tervek szerint 2018. március 1-től működik a betegirányító rendszer a Szent Márton utcai rendelőben.
A betegirányító rendszer előnyei