Egy dán bank már kamatot fizet azért, hogy hitelt vegyenek fel az ügyfelek

Elérkezett ez is: a Jyske bank havi fél százalékos kamatot fizet azoknak az ügyfeleknek, akik hitelt vesznek fel nála.

Habár ez nem úgy történik, hogy a bank fizetne havonta egy bizonyos összeget a hitelt felvevők számára, azonban amikor az ügyfél befizeti az esedékes törlesztőrészletet, akkor annál nagyobb összeggel csökken a tartozása. Így pedig végül kevesebb pénzt kell visszafizetnie, mint amennyit felvett.

A dologban nincs semmi trükk, a kamatok jelenleg úgy állnak a világban, hogy a bank is tud negatív kamattal pénzt szerezni a piacról. Ezt adják tovább az ügyfeleknek.

Mindez persze azt is jelenti, hogy lassan a betétek után is fizetniük kell a megtakarítóknak. És habár erre még nem került sor, Mikkel Hoegh, a bank lakáspiaci elemzője szerint erről már magas szinten zajlanak az egyeztetések - számolt be a 444.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság