A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház szerda délutáni adatai szerint előző nap 67 ezer 417 új esetet regisztráltak az országban. Továbbra is Kalifornia, Arizona, Texas, Florida a járvány gócpontja. Az Egyesült Államokban jelenleg a 3 millió 432 ezret is meghaladja a regisztrált fertőzöttek száma, és csaknem 137 ezer amerikai halt meg a vírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben.
Robert Redfield, a betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) igazgatója újságíróknak úgy fogalmazott: az országos helyzet ma jobb, mint márciusban volt, mert a halálozások aránya jelentősen csökkent.
A járvány fellángolása miatt legalább 27 tagállamban visszafogták vagy teljesen le is állították a gazdasági és a társadalmi élet újraindítását.
Nagyon erőteljes szigorításokat vezettek be Kaliforniában és Texasban, illetve Florida egyes, elsősorban keleti partvidéki megyéiben. Több országos áruházláncolat – például a Starbucks vagy a Walmart – szerdán kötelezővé tette a szájmaszkok viselését mind az alkalmazottai, mind a kliensei számára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!