„Még ez is jobb, mint egy multinál robotolni” - Egy szombathelyi vécés néni története

Részegek, kővel fenyegetőző férfiak, menekülő nők. Külön világ a Fő téri illemhely.

Próbálták már, hogy elmennek egy nyilvános illemhelyre, de dolguk végeztével nem csak továbbrohannak, hanem leülnek a takarító mellé és beszélgetnek vele kicsit?

A szombathelyi Fő tér nyilvános vécéjében hallottam fél füllel, ahogy a takarítónő azt mondja valakinek: „Már az édesanyám is itt dolgozott.” Ennyi elég is volt, hogy úgy döntsek, nem rohanok tovább.

Kiss Tamás

Amint megszólítottam, rögtön feltűnt, hogy nem olyan zárkózott és mogorva, mint ahogy a „vécés néni” képe él a fejekben. Kifejezetten vidám és fiatalos, azonnal kapható volt egy kis sztorizgatásra.

A 40 év körüli nő, aki kérte, hogy nevét ne áruljam el, az összeszerelőüzem szalagsorától a szemétszedésen át a konyhai mosogatásig már mindent kipróbált.

„Tudom én, hogy a vécétakarítás sem álommeló, de az, amikor robotmunkát végeztem, engem lelkileg teljesen kikészített.”

Mikor közfoglalkoztatottként kezdett dolgozni, eltöltött két évet az arborétumban is. Egyedül erre a munkahelyre emlékszik vissza szívesen, de miután megüresedett egy állandó pozíció, és nem őt vették fel, nem akart tovább olyan helyen dolgozni, ahol nem becsülik meg a munkáját.

„Lehet, hogy furán hangzik, de nem rossz ez a munka. Nem túl fárasztó, sok az érdekes arc és olyanok is vannak, akik csak úgy lejönnek beszélgetni.”

Kiss Tamás

Mint megtudtam, a reggelek a legrosszabbak: ez az időszak a hajléktalanoké és hajnalig bulizóké. Sokszor egész nap nincs annyi takarítanivaló, mint a nyitás utáni pár órában.

„Mintha nem is lenne vécécsésze, csak úgy összekennek mindent, amit érnek. Volt egy olyan hapsi is, aki lehányt kabátban jött le és a vécécsészében mosta ki.”

A takarítónő szerint a reggeli dömping után már sokkal nyugodtabb a nap. Sürögnek-forognak az emberek a Fő téren, csak leszaladnak elvégezni dolgukat, de azért olyanok is akadnak, akiket már név szerint ismer.

„Mivel közalkalmazott vagyok, nem csak az itteni vécéhez osztanak be dolgozni, de itt a legjobb. A Fő téren mindig történik valami, és innen mindent látok.”

A takarítónő mesélt a kővel fenyegetőző férfiról, részegekről, akiket innen visz el a mentő, verekedésekről, de még konkrétan az illemhelyen is zajlik az élet.

Ha valaki el akar bújni a Fő téren, a vécé lesz az első, ami eszébe jut - tudtuk meg. Rendőrök elől bujkáló férfi is fenyegette már meg a nőt, hogy ha szólni mer, agyonveri. Rémült lány is húzta meg magát odalent, aki egy fiú elől menekült, és kisgyereket is kellett már kiimádkozni a fülkéből, aki megsértődött az anyukájára.

Kiss Tamás

„Régen sokat jártam ide édesanyámhoz, amikor ő dolgozott itt, de akkor még semmi ilyen balhé nem volt a Fő téren. Ez a hely nem régóta lett ilyen.”

A takarítónőnek az anyja is közfoglalkoztatott volt és legtöbbször a Fő téri nyilvános illemhelyre osztották be.

„Egyszerűen csak így alakult, hogy én is itt dolgozom.”

A Fő téri vécé takarítója egyébként nem szégyelli, hogy itt dolgozik. Szerinte az lenne a szégyellnivaló, ha nem dolgozna.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„Adjátok oda a pénzt, mert megszúrlak titeket” – Fegyverrel raboltak ki négy fiatalt a szombathelyi Fő téren

A bűnözők 20 ezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak. Vasárnap hajnalban történt.

Videó: A szombathelyi Fő tér környékén terrorizálta a járókelőket egy ismeretlen férfi

Ujjával lövöldözött, arcon köpött egy idős nőt, másokat kővel kergetett meg.

Miért nincs nyilvános mobilvécé a szombathelyi Fő téren?

Az állandó vécé zárva van, fel kell újítani.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek