Egyedül Budapest vállalta be, hogy telt házzal rendezi a nyári Eb-meccseket

Az UEFA ma tette közzé, hogy a rendező városok mennyi nézőt engednek a stadionokba.

Néhány nappal ezelőtt foglalkoztunk Április 7. és 19. nemcsak a nyitást jelző dátumok - jót tesznek a focinak is? 2021. April 07. 10:58 már a nyári Európa-bajnokság és a koronavírus-járvány összefüggéseivel, azzal a mondattal zárva az írásunkat, hogy:

Igazából onnan lesz érdekes a történet, ha megtudjuk, ki mit vállalt be június 11-re.

Nos, megtudtuk.

Az UEFA pénteken jelentette be hivatalosan, hogy a 12 rendező város milyen feltételekkel engedi be a nézőket a június 11-én kezdődő mérkőzéssorozatra.

A Puskás Aréna, ahol a meccsek lesznek
MTI

"Budapest célja, hogy a három budapesti csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a Puskás Aréna nézőtéri ülőhelyeinek 100%-át elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek" – írja honlapján az MLSZ.

Hozzáteszik: nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

A közlemény azonban elfelejti megemlíteni, hogy más városok mekkora nézőszámot vállaltak be.

Nos, az UEFA weboldala szerint:

  • London (Anglia) – 25%
  • München (Németország) – Nem válaszolt
  • Róma (Olaszország) – Nem válaszolt
  • Baku (Azerbajdzsán) – 50%
  • Szentpétervár (Oroszország) – 50%
  • Bukarest (Románia) - 25%-33%,
  • Amszterdam (Hollandia) - 25%-33%,
  • Dublin (Írország) – Nem válaszolt
  • Bilbao (Spanyolország) – Nem válaszolt
  • Budapest (Magyarország) – 100%
  • Glasgow (Skócia) - 25%-33%,
  • Koppenhága (Dánia) 25%-33%,

    Mit ír az MLSZ a biztonsági intézkedésekről?

    A külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait (ideértve a karanténszabályokat is). A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város - köztük Budapest - azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

    A Budapestre elutazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban két negatív COVID-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal léphetnek be az országba.

    A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18.00 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra.

    Van-e köze az Eb-nek a nyitáshoz?

    Nemcsak olvasóink, de ez ellenzéki pártok is felvetették Április 7. és 19. nemcsak a nyitást jelző dátumok - jót tesznek a focinak is? 2021. April 07. 10:58 , hogy az erőltetettnek tűnő járványügyi enyhítéseknek köze lehet a nyári labdarúgó-tornához. Az UEFA-nak ugyanis szerdán (a boltok nyitásakor) kellett eljuttatni a nemzeti labdarúgó szövetségeknek, hogy ki milyen feltételekkel vállalja a rendezést, és nemzetközi testület majd április 19-én (az általános iskolák indulásakor) hozza meg a döntését.

  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Kapcsolódó cikkeink

    Április 7. és 19. nemcsak a nyitást jelző dátumok - jót tesznek a focinak is?

    A nyárra esedékes Európa-bajnokság szempontjából is fontos napok ezek. Véletlen lenne?

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport