Egyre valószínűbb, hogy szükség lesz a gázfogyasztás korlátozására

Igaz, a kormány egyelőre erről nem beszél, mindenesetre kialakulhat olyan helyzet az európai piacon, amikor egyáltalán nem lesz gáz.

Egy valószínűbbé válik, hogy a földgázfelhasználást nem csak Európában, de Magyarországon is korlátozni kell - derült ki a napi.hu cikkéből. Az látszik most a piacon, hogy a kínálat egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan zárkózik fel a kereslethez. Hozzátették, hogy a földgázfelhasználás korlátozása egyre inkább előtérbe kerül a legtöbb EU-tagállamban, így Magyarországon is, bár ezt a kormány szó szerint így még nem mondta ki. Az Európai Bizottság ugyan már beterjesztett egy javaslatot, amelyben azt kérik a tagállamoktól, hogy csökkentsék a gázfogyasztásukat 15-20 százalékkal, nálunk egyelőre nem voltak erre érdemi lépések.

A rezsicsökkentés részleges kivezetése ugyanakkor már ebbe az irányba mutató lépés, hiszen az, hogy csak az átlagfogyasztásig támogatják a gázfogyasztásnál fizetendő árat, spórolásra ösztönözheti a lakosságot.

Erre annál is inkább szükség lehet, mivel Szijjártó Péter külügyminiszter júliusban plusz 700 millió köbméternyi gázszállítmányt próbált kilobbizni Oroszországtól és a Gazpromtól, de egyelőre kevés sikerrel. Eközben a hazai gázkitermelés is csak lassan bővíthető: egy 5-6 hónapos műszaki előkészületet igénylő projektről van szó, amely így december-február között jelenthetne először fokozott hazai ellátást.

A cseh ipari és kereskedelmi miniszter egyébként éppen ma jelentette be az MTI tájékoztatása szerint, hogy szükség lehet a cseh lakossági gázfogyasztás korlátozására is. Jozef Síkela szerint kialakulhat olyan helyzet, amelyben szükség lesz a lakossági szolidaritásra, a háztartások fogyasztásának korlátozására. Úgy véli, hogy kialakulhat olyan helyzet az európai piacon, amikor egyáltalán nem lesz gáz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság