Szombat este rendezik meg a 2021-es Szent Márton Gálát Szombathelyen. A hagyományok szerint ekkor adják át a díszpolgári címet is: az idén kettőt is átadnak, a város két korábbi polgármesterének.
A 2019-ben megválasztott új közgyűlés egyik első döntése volt, hogy a város két korábbi polgármesterének, az MSZP-s Ipkovich Györgynek és a fideszes Puskás Tivadarnak díszpolgári címet adományoznak, azzal az indokkal, hogy mindketten sokat tettek a város fejlődéséért.
Szombathely első szabadon választott polgármesterét, Wagner Andrást korábban posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki, így a sorból egyedül Szabó Gábor maradt ki, aki egy ciklusig szintén városvezető volt.
Nemény András kérdésünkre egy korábbi interjúban
“Most jön az érzékeny rendszerek átalakítása” - évértékelő Nemény Andrással 2020. November 05. 07:31 azzal indokolta a döntést, hogy nem a polgármestereknek tették a gesztust, hanem a szombathelyieknek. Szerinte az idén díjazott korábbi városatyák nagyon sokat tettek a városért, amit bizonyít, hogy mindhárman bizalmat kaptak a választóktól egy második ciklusra.
A jelenlegi polgármester azt is hozzátette, hogy új politikai kultúrát szeretnének megvalósítani, ami a teljesítményt értékeli politikai nézettől függetlenül.
A díjakat szombaton adják át az este 6-kor kezdődő Szent Márton Gálán, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központban.