Eladó a szelestei gyógyfürdő

A fürdőt öt év működés után 2009-ben zárták be.

Eladó a szelestei gyógyfürdő - írja a sokszínűvidék.hu több ingatlanhirdetésre hivatkozva.

A közel 10 ezer négyzetméteres területen fekvő, magántulajdonban lévő, a szelestei arborétum közvetlen szomszédságában található fürdőkomplexumot 1.3 milliárd forintért hirdetik.

olvasói fotó

A vételár magában foglalja a fürdő mellett lévő, közel 60 ezer négyzetméternyi, belterületi beépítetlen területet, ahová a tulajdonos gyógyszállót akart építeni.

A szelestei fürdőt 2004-ben nyitották meg, az egyedülállónak kikiáltott vízminőség miatt sokan már-már új Bükfürdőt láttak a Vas megyei településben, hogy aztán semmi ne jöjjön össze úgy, ahogy tervezték - írtuk három éve. Mi van most a 10 éve bezárt szelestei fürdővel? 2019. April 01. 07:33

olvasói fotó

A fürdő többször kinyitott és bezárt, Újra kinyit a szelestei fürdő 2008. May 30. 18:41 hogy aztán 2009-ben végleg becsukják a kapukat. 2019 áprilisában Kuti Gábor, Szeleste akkori polgármestere lapunknak azt mondta, a településen elindult a csatornafejlesztés, ez volt az egyik gátja a fürdő fejlesztésének.

A fürdő tulajdonosa is megerősítette, hogy a szennyvíz megoldatlansága volt az egyik legfőbb oka annak, hogy elmaradtak a fejlesztések és bezárt a fürdő.

Azóta viszont új helyzet alakult ki, az energiaválság miatt egymás után zárnak be a fürdők és az uszodák, így kérdéses, lesz-e érdeklődés az eladó szelestei fürdő iránt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet