Elaludt a sofőr, oszlopnak hajtott Egyházashollóson

Romániából indult és egyhuzamban akart Ausztriáig vezetni az a sofőr, aki osztrák rendszámú személygépkocsijával letért a 8-as főútról.

Információink szerint az autót vezető férfi elaludt a volán mögött pénteken reggel. Nem csak neki volt szerencséje amiatt, hogy a reggeli nagy forgalomban nem a szemközti sávba tért át az autója.

Baleset Egyházashollóson
Tánczos Mihály

A sofőrt kivizsgálásra kórházba szállították. Úgy tudjuk, nem szenvedett súlyos sérülést, amiben közrejátszhatott az is, hogy használta a biztonsági övét. A járműben egyedül ült.

Baleset Egyházashollóson
Tánczos Mihály

Sokszor figyelmeztettük már az autóvezetőket arra, hogy ha érzik magukon a fáradtság jeleit, akkor álljanak meg, szálljanak ki az autóból és mozogjanak egyet, vagy álljanak be egy parkolóba és próbáljanak meg aludni, akár csak egy fél órát is.

Baleset Egyházashollóson
Tánczos Mihály

A fáradtan vezetők akár tragédiát is okozhatnak egy rövid "elbólintással". A kávé, tea, energiaital, csokoládé csak átmeneti megoldás, ahogy a lehúzott ablak és a felhangosított zene is. A fáradtságra egyetlen igazán jó gyógyír létezik: az alvás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló