Helyesen és időben figyelmeztetett.
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő szerdán délután Győrben, egy Hermann Ottó utcai ingatlan második emeleti lakásában a gázbojler miatt – közölte a katasztrófavédelem csütörtökön délután.
Mire a város hivatásos tűzoltói kiérkeztek, a lakók már elkezdték kiszellőztetni a lakást. Az egység zárt ablakok mellett rekonstruálta a helyszínt és a gázszolgáltató szakemberével egyetemben kimutatták a mérgező gáz jelenlétét.
Az érzékelő tehát helyesen és időben figyelmeztetett a veszélyre, így nem sérült meg senki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!