A most elfogadott szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.
A vendégmunkások tartózkodási engedélye legfeljebb két év lehet Magyarországon - ami egy évvel meghosszabbítható - írja az atv.hu.
Ez a szabály lesz érvényes a jövőben, miután az Országgyűlés kormánypárti többségének a voksaival 135 szavazattal 47 ellenében 10 tartózkodás mellett elfogadták a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényt.
A most elfogadott szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!