Elindult a GYSEV újgenerációs vonata Sopron és Szentgotthárd között

Összesen 10 új FLIRT áll munkába a jövő év elejéig.

Utasforgalmi próbaüzem keretében forgalomba állt az első, új generációs GYSEV FLIRT – közölte lapunkkal Rázó László, a GYSEV Zrt. sajtószóvivője.

A villamos motorvonat a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon szállítja az utasokat. A próbaüzem keretében két új jármű közlekedik majd az október 5-ig tartó időszakban.

Új generációs FLIRT motorvonat Bük állmáson, 2018. augusztus 22-én.
GYSEV Zrt.

A GYSEV Zrt. 2016-ban jelentette be, hogy a meglévő 10 mellé további 10 FLIRT típusú, villamos motorvonatot megrendeléséről írt alá szerződést. A vasúttársaság új generációs FLIRT-jei közül az első két jármű már tavaly ősszel elkészült, a motorvonatokat november végén, Szombathelyen mutatták be az utazóközönségnek.

Mivel technológiájában jelentősen átalakult az új generációs FLIRT, Magyarországon hatósági engedélyeztetési eljárásra volt szükség. Ezt az elmúlt hónapokban folyamatos próbafutások és mérések keretében folytatta le a vasúttársaság. Az eljárás része az utasforgalmi próbaüzem is, amelynek során már utasokat is szállítanak a járművek.

Az új generációs GYSEV-es FLIRT-flotta járműveit folyamatosan szállítja le a vasúttársaságnak a gyártó Stadler konzorcium. 2019 első felében várhatóan az összes motorvonat forgalomba állhat a GYSEV Zrt. vonalhálózatán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos