Másfél hete írtunk az első videoklipről Éljen Szombathely! - Elkezdődött a szocik gerilla kampánya? 2010. June 25. 18:13 , ebből csak annyi derült ki, hogy a várost ellepték az „Éljen Szombathely” és a „Szombathely forever” feliratú matricák. Akkor azt valószínesítették, hogy a szombathelyi szocialisták kampányfilmjéről van szó, gondolva a matricák színére és a jelszóra.
Most megjelent a klip második része, ebben lelkes fiatalok ragasztják tele a várost, a villanyoszlopoktól a közlekedési táblákig, a zebráig, az autóbuszig, és még egymás pólóira is jut belőlük. A zene lendületes, fiatalos, a klip megint csak profinak tűnik.
Igaz, hivatalos forrásból még nem erősítették meg, hogy a szocik kampányáról van szó, mi azért fenntartjuk állításunkat. Egyúttal arra kérjük olvasóinkat, ha hasonló, kampányízűnek tűnő akciót vesznek észre, értesítsenek bennünket. Érdekes lesz átnézni, hogyan változik a pártok kampánya, hiszen a korábbi plakátragasztós, üzengetős, nagygyűléses fílingtől mára eljutottunk a klipekig és a burkolt üzenetekig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!