Hogy pontosan mi motiválta az alábbi történet főszereplőjét, arról nem szól a rendőri jelentés.
Pedig bizonyára érdekes lehet a magyarázat.
Amit biztosan lehet tudni:
Ma hajnalban negyed 6 tájban érkezett a rendőrségre, amely szerint Rácalmás és Kulcs településeket összekötő mellékúton, a menetirány szerinti bal oldali árokban, oldalára borulva láttak egy autóbuszt.
A járműben és annak közelében nem tartózkodott senki.
A rendőrök hamar kiderítették, hogy a járművet korábban a Kulcs – Dunaújváros járaton közlekedő sofőr Kulcson leparkolta, annak indítókulcsát a járműben hagyta, a busz ajtajait pedig kívülről bezárta.
Az elkövető a busszal elindulva elsőként Kulcson egy villanyoszlopnak hajtott, majd a települést elhagyva az árokba borult.
A dunaújvárosi rendőrök akcióba lendültek, azonosították és még aznap kora délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi lakost, akit a rendőrkapitányságra előállítottak.
A férfi elszámoltatása folyamatban van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!