Előzésben lévő teherautóval ütközött egy Suzuki Rum közelében

A Rum felé tartó Suzuki idős sofőrje egy traktort akart megelőzni a 87-es főúton, de nem nézett bele a tükörbe és egy már előzésben lévő teherautóval ütközött érintőlegesen.

A Suzuki vezetője először nem ismerte el a hibáját, azt mondta, hogy a teherautó hajtott neki.

A teherautó vezetője elmondta, hogy egy traktor haladt a sor elején és azt követte két autó lépésben. Mivel a forgalom lehetővé tette, így előzésbe kezdett és már a Suzuki mellett volt, amikor a személyautó sofőrje is előzésbe kezdett volna.

Az érintőleges ütközésnél a teherautón kisebb sérülés keletkezett, a személyautó vezetőoldali ajtaja viszont megrongálódott és összetört az a tükör is, amit használni kellett volna az előzés előtt.

Előzésben lévő teherautóval ütközött egy Suzuki Rum közelében
További helyszíni képek kattintás után
Tánczos Mihály

Információnk szerint a Suzuki vezetője végül elfogadta, hogy az ő hibájából történt a baleset és elismerte a felelősségét.

A balesetben senki sem sérült meg.

Előzésben lévő teherautóval ütközött egy Suzuki Rum közelében
További helyszíni képek kattintás után
Tánczos Mihály

A helyszínelés alatt rendőrök irányították a forgalmat, egy sávon haladhattak a járművek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló