Elvesztette a munkáját? Most havi bruttó 161 ezerért elmehet tartalékosnak

Ha munkanélküli lett, várja Önt is a honvédség!

Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett - hivatásos, szerződéses vagy tartalékos - katonára - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtök reggel.

Benkő Tibor elmondta: az elmúlt két hónapban jelentősen nőtt azok száma, akik a honvédelem iránt érdeklődnek. A honvédség azon magyar állampolgárok számára, akik a koronavírus-járvány idején elvesztették munkájukat, most speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vezet be, hogy arra az időre amíg nem találnak polgári életben elhelyezkedési lehetőséget, addig foglalkoztassák őket.

Kiemelte: ennek a speciális foglalkoztatási formának nincs kötelező szerződési időtartama, közös megegyezéssel bármikor felbontható. A hat hónapos szolgálat alatt az emberek havi bruttó 161 ezer forintot kapnak, ezen felül munkábajárási díjat és étkeztetést is biztosít a honvédség - közölte Benkő Tibor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek