Elvette a kormány az önkormányzatok szerződési szabadságát

A polgári jog egyik alapelvét írta felül egy rendelettel, mely mától hatályos.

A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, annak idejére a kormány szerdától korlátozza az önkormányzatok szerződési szabadságát - vette észre a 24.hu. A rendelet szerint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló, 2011. évi CXCIV. törvény és a Polgári Törvénykönyvről szóló, 2013. évi V. törvény 6:59. § (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit a 2. §-ban meghatározottak szerint kell alkalmazni, vagyis:

2. § Az önkormányzat közvetlen vagy közvetett többségi tulajdoni részesedésével működő vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság önkormányzattal szemben fennálló követelése átruházására irányuló szerződést érvényesen nem köthet.

A lap még megjegyzi, hogy ezzel az egyetlen mondattal felülírta azt a jogi alapelvet, mely a szerződés szabadságát rögzíti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet