"Elvettem a fiam kocsikulcsát, teljesen kivetkőzött magából"

Egy apa levelét közöljük, aki az érettségire ajándékba adott kocsi kulcsát vette vissza a fiától, mert kiderült, hogy a fiatal ön- és közveszélyes módon vágott fel a barátok előtt. A reakcióra azonban nem számított.

A szomorú történetet a 112 Press-nek írta meg egy édesapa.

Tisztelt Szerkesztőség!

A halálos kőszegi (megj.: Gencsapáti közelében történt Mindkét sofőr meghalt a kórházban - Pénteken ütközött egy BMW és egy Mercedes a 87-esen 2018. January 14. 16:01 ) baleset kapcsán történtek miatt írok Önöknek, mert a családunkban is válságot okozott az a figyelemfelkeltő cikk, amit közzé tettek. Igaz nem úgy, ahogy gondolnák.

Ismerős osztotta meg az életérzéses posztot és már akkor valami rossz érzés volt bennem aztán később láttam az új megosztást a két sofőr haláláról.

112 Emergency Press Hírügynökség

Életérzés... A fenti képet olvasónk ajánlotta figyelmünkbe. A most balesetet szenvedett fiatalember tette közzé a Facebook-on, sok másik, az autójáról készült képpel együtt. Az alsó képet pedig már...

Egy kitérőt hadd tegyek. Fiam nyáron érettségizett egy budapesti iskolában, jó eredménnyel. Feleségemmel megállapodtunk, hogy a sikeres vizsgákért cserébe meglepjük egy autóval, amilyenért régóta rajongott és amire célzásokat tett korábban. Nem akarok márkaháborút, legyen elég annyi, hogy nem német és kisautó, a 16 éve ellenére a mai napig vállalható formával és nagyon harapós motorral. A fiatalok között nagyon népszerű a tuningolhatósága miatt és igen, amikor én fiatal voltam én is vágytam egy ilyenre.

Az első hónapban minden útra elkísértem Fiamat, csak velem indulhatott útnak. Aztán már elengedtem egymagában. Láttam, hogy ügyesen vezet, szabályokat betartja. Elláttam minden atyai tanáccsal.

Aztán jött ez a kommentháborút indító bejegyzés és a rossz érzés bennem. Kimentem a kertbe, ahol ott állt Fiam autója és elgondolkodva néztem. Ez az autó már nem az volt, amit megvettünk. Együtt örültem vele, amikor valami kis módosításokat, csinosításokat végzett rajta és nem tűnt fel az, ami az orrom előtt játszódott, hogy közben teljesen átalakult. A tankolásba havi 20 ezer forinttal szálltam be, a 6-7 literes fogyasztással azzal több száz kilométert lehet megtenni. A Fiam valószínűleg sokkal több pénzt ölt az autó alakítgatásába, mint ami a zsebpénze volt.

A folytatást itt olvashatja.

Címlapfotónk illusztráció.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló