Emelkednek a gépjármű-felelősségbiztosítás díjak

Már tudjuk, mikre adnak leginkább kedvezményeket a biztosítót.

A hétfőn kezdődött, év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kampány első napjaiban az ügyfelek 26 600 forint átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat, ez 7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkori 24 800 forint díjszintet - közölte a Netisk.hu online biztosításközvetítő portál saját adatbázisára hivatkozva pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, a legtöbb ügyfél idén is több kedvezményt is érvényesíteni tud, például az éves, egyösszegű díjfizetéssel, amelyet eddig az ügyfelek 92 százaléka választotta, szemben a tavalyi 87 százalékkal. A további megtakarítás érdekében ugyancsak jelentős többség választja az elektronikus díjfizetési formát, a csekket kérők aránya egy év alatt 23 százalékról 16 százalékra apadt.

Tánczos Mihály

Marschalek Péter, a Netrisk csoport kereskedelmi igazgatója a közleményben elmondta, az idén is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amelynek fejében az ügyfél vállalja, hogy a biztosítóval történő kapcsolattartást nem postai úton, hanem elektronikusan végzi, emellett az idei kampány új népszerű eleme a téli-nyári gumik használata után járó kedvezmény, amelyet négy biztosító is nyújt, akár 12 százalékos kedvezményt is adva.

Érdemes hasonlítgatni

A biztosításközvetítő felhívja a figyelmet arra, hogy a díjemelkedés mértéke a különböző szegmensekben eltérő lehet.

Egyes autósok akár 30 százalék feletti díjemelkedéssel is szembesülhetnek, míg mások enyhe díjcsökkenést tapasztalhatnak.

Néhány biztosító a jelenlegi tarifáiban már megkezdte a károkozói pótdíjak rendszerének átalakítását, ami további változásokat eredményez a bonyolult tarifarendszerekben.

Emiatt is mindenképpen célszerű összehasonlítani, hogy melyik biztosító mit kínál a következő éves időszakra.

Az év végi kgfb-kampányban érintett autósoknak december elsejéig van lehetőségük arra, hogy eldöntsék, jelenlegi szerződésüket folytatják a jövő évben is, vagy új biztosításra váltanak. Ennek eldöntésében fontos

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos