Emlékszik még Pálffy Istvánra? – Visszatér a képernyőre

2010-ben adta fel a tévés karriert, de most visszatér a főműsoridőbe.

Pálffy István lesz a Hír TV új műsorvezetője, adja közzé a csatorna bejelentése, amit a 168ora.hu vett észre. A Hír TV közleményében többek között a következők olvashatók a 13 év után visszatérő műsorvezetőről:

„Pálffy István a pályafutását a ’80-as évek végén kezdte a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1997-ben az akkor induló TV2 egyik legmeghatározóbb személyisége volt és oroszlánrészt vállalt a csatorna indításában is. 2002-ben visszatért a köztévéhez, majd 2010-ben búcsút intett a televíziózásnak és a privát szektorban tevékenykedett. Az élet azonban úgy hozta, hogy a televíziós búcsú nem örökre szólt: idén augusztusban ugyanis új feladatok várják. Ő lesz a Napi Aktuális című hétköznap esténként jelentkező politikai-közéleti hírháttér műsor házigazdája a csatornán.”

Azért még ne szaladjon a készülékhez, ha Pálffy Istvánt szeretné látni: a műsorvezető először augusztus 21-én kerül majd a képernyőre.

TV2 - 25 Pálffy István
TV2 Csoport

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek