A kormánypárti szimpatizánsok közül kevesebben érzik azt, hogy gond volna számukra a drágulás, és kevesebben félnek attól, hogy a télen bajba kerülhetnek a rezsiemelés miatt - derül ki a Publicus Intézet felméréséből, amit a Népszava megbízásából készítettek.
A megkérdezettek 78 százaléka tapasztalt jelentős áremelkedést , de az ellenzékieknek a 81, a fideszeseknek csak az 56 százaléka fél attól, hogy a télen majd gondot okoz neki a magasabb rezsi kifizetése.
Az élelmiszeráraknál a válaszadók 98 százaléka jelentős emelkedésről számolt be, bár igazából ebben a mondatban az érdekes az, hogy van 2 százalék, aki nem érez durva élelmiszer-drágulást - írja az elemzés.
A hvg.hu közben emlékeztet rá, hogy a KSH szeptemberi inflációs adatai szerint 20,1 százalékosra nőtt az áremelkedés üteme, a háztartási energia 62 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor volt, az élelmiszerek átlagosan 35 százalékkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!