15 milliárd eurót tartana vissza Magyarországtól az Európai Bizottság

A korrupciós problémákra hivatkoznak. Vasárnap lesz végleges döntés az összegekről.

„Harcolnunk kell a demokráciáinkért. A korrupcióra szeretnék koncentrálni” – mondta Ursula Von der Leyen, Az Európai Bizottság elnöke szerdán, az Európai Parlamentben tartott jogállamisági vitán. A vitában az EP többsége egyetértett abban, hogy Magyarország eltávolodott az unió alapértékeitől, ennek hatására a forint és a magyar kötvények is meggyengültek.

Ursula Von der Leyen a karmelita kolostor erkélyén Orbán Viktorral idén májusban
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Reuters közben, két két uniós tisztviselőre hivatkozva azt írta, a korrupciós problémák miatt több milliárd, Magyarországnak szánt euró folyósítását blokkolhatja az Európai Bizottság.

A Reuters forrásai konkrét összegekről nem beszéltek, de a hírügynökség szerint a 2021-2027-es 22,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrásnak akár 70 százalékát is blokkolnák, tehát 15,75 milliárd euró kifizetését halaszthatják el.

Az Európai Bizottság vasárnap hoz határozatot arról, hogy mennyi pénztől esik el Magyarország.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet