A magyar felnőtt népesség túlnyomó többsége már csökkentette az áram- és vízfogyasztását az energiaválság hatására, a kormány válságkezelését viszont élesen a megszokott pártvonalak mentén ítéli meg egy fontos szempont kivételével – derült ki az Europion legfrissebb kutatásából, amelynek részleteit szerdán közölték az MTI-vel.
A felmérés szerint, amely augusztus 4-én készült 1600 ember megkérdezésével, az áramfogyasztásán a lakosság 84 százaléka fogott vissza valamennyit – közel harmaduk nagy mértékben –, a vízfogyasztásán pedig 78 százalék.
Az energia- és vízhasználat visszafogásának rangsorát a háztartási gépek ritkább használata vezeti (50 százalék), ezt követi az öntözés (46 százalék), az autómosás (45 százalék) és a klímahasználat csökkentése (40 százalék).
Mindössze a népesség 12 százaléka mondta, hogy semmiben sem fogta vissza az energia-használatot - tették hozzá.
A kormány energiaválság-kezelését a magyarok inkább kedvezően értékelik: a "jó" és "jeles" osztályzatok együttes aránya 50 százalék, míg az elégtelen vagy elégséges minősítéseké 26 százalék - írták.
Megjegyezték, hogy az összkép mögött azonban mély törésvonal húzódik: a Tisza szavazóinak 81 százaléka adott jó vagy jeles osztályzatot, a Fidesz-szavazóknak viszont csupán 13 százaléka; a Mi Hazánk-szavazói inkább kritikusak, míg az áprilisban nem szavazók és egyéb pártok támogatói inkább elégedettek.
Közölték azt is, hogy a relatív többség, 40 százalék az előző kormány mulasztásait okolja a kialakult helyzetért, 34 százalék az extrém időjárást és a klímaváltozást, 18 százalék pedig a jelenlegi kormány felkészületlenségét.
A pártvonalak itt is élesen kirajzolódnak: a Tisza-szavazók 68 százaléka az előző, Fidesz-vezette kabinetre mutat, míg a Fidesz-szavazók 45 százaléka éppen a mostani kormány felkészületlenségét látja a háttérben.
A felmérés kitért arra is, hogy az inkább nukleáris energiára épülő jövőt mindössze 9 százalék választaná, míg 42 százalék inkább a megújulókra, további 42 százalék pedig a kettő azonos arányú keverékére építene.
(via MTI)