Év végére 7-8 százalékos lehet az infláció

Mondjuk ettől még mindig nagyon messze vagyunk.

Év végére 7-8 százalék közé süllyed a fogyasztóiár-index, és a dezinflációs hatás 2024-ben is kitart majd, de az infláció csak 2025-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba - mondta Balatoni András a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a szeptemberi Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón.

Balatoni András ismertette: a szigorú monetáris politika, a tavalyi évhez képest mérséklődő globális nyersanyagárak, a visszafogott fogyasztás és a kormányzati piaci versenyt élénkítő lépéseinek árleszorító hatása fejt ki egyre szélesebb körben dezinflációs hatást.

Idén az infláció éves átlagban 17,9 százalék körül lehet, a bázishatások kifutása és az adóintézkedések lassítják a dezinflációt 2024-ben, a mutató 4-6 százalék közé lassulhat - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság