Év végére elkészülhet az országos szinten is hatalmas büki víztorony

Ráadásul a technológia, amivel készül, magyar szabadalom.

A laikusoknak is látványos az új büki víztorony építése, a projekt technológiai érdekességeit a közelmúltban mutatták be egy szakmai nyílt napon. A Trió Tv tudósításából kiderült, hol tart pontosan az építkezés, amely az év végére be is fejeződhet.

Tiró TV

Az új, 1500 köbméteres torony a már meglévő 200 köbméteres mellé épül. A víztér építését nézték meg most a résztvevők. Egy tányérforma került a hatalmas oszlop tetejére. A tányér a víztér alaplemeze. A legfontosabb részek azok a gerendák, amik a toronytörzsből nyúlnak ki. Ezek azt a célt szolgálják, hogy az 1500 m3 vizet és az ezt tartó vasbeton szerkezetet megtámasszák. Erre kerül fel a bennmaradó zsaluzat, arra az alaplemez, ami egy betonozott monolit szerkezet – mondta el a helyszínen Szilágyi Krisztina, a kivitelező AGM Beton Zrt. részéről.

Bemutatták a víztér oldalfalelemeit is, és azt, hogyan történik az összeszerelés egy ilyen poligon formájú medence esetében, illetve mitől lesz víztartó ez a szerkezet. Osztott vízterű víztorony lesz az új büki létesítmény, mert szükség van arra, hogy ha mossák, tisztítják, akkor is maradjon a városban tűz esetére kapacitás. Így teljesen sosem lesz leürítve a víztorony.

A technológia magyar szabadalom, a kivitelező dolgozta ki a részleteket. Az új építmény nemcsak hétszerese a várost eddig kiszolgáló toronynak, de országos összehasonlításban is hatalmas - derül ki a tudósításból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet