Extra kapacitásokkal készül a Mol hétvégére

Bár úgy tűnik, a pánikvásárlás már befejeződött.

Március óta 260 új partnerszerződést kötöttek független kutakkal, de lehetőségeik végesek – mondta Bakos Piroska, a Mol szóvivője a Spirit FM Aktuál című műsorában, amit az atv.hu idéz. Nyáron előfordult, hogy 4 millió literrel több üzemagyag fogyott egy nap, mint előző évben, de mostanra csitulni látszik az akkori roham.

Az augusztus 20-i hétvégére a logisztikában extra kapacitásokkal készül a Mol- nyilatkozta Bakos Piroska, a Mol szóvivője. Remélik, hogy nem lesz roham, de felkészültek rá, és arra kérik a lakosságot, hogy ne pánikszerűen tankoljon.

Az utóbbi hetek pánikvásárlása mostanra csitulni látszik, erre a hétre csökkent a forgalmuk is: „Most nyugodtabb a helyzet, az elmúlt napoknak az adatai alapján talán mindenki egy picit megnyugodott” – fogalmazott Bakos Piroska.

A megnövekedett forgalom érzékeltetéseképp felidézte, hogy múlt héten előfordult olyan nap, amikor 9-10 millió liter üzemanyagot adtak el csak a Mol hálózatában. Ez óriási emelkedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, ugyanis akkor 5-6 millió litert vásároltak egy átlagos napon – magyarázta az adatokat.

Mint mondtam, a megélénkült forgalmuk annak is köszönhető, hogy máshol nem találnak üzemanyagot az emberek. Nincs import az ársapka miatt, ami korábban a forgalom 30 százalékát tette ki, de most senkinek nem éri meg külföldről behozni a terméket. Március óta 260 új partnerszerződést kötöttek például független kiskutakkal, akik korábban nem tőlünk vásároltak. De nyilván a kiszállítási lehetőségeik végesek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság