„Ez egy új helyzet, mert a mi generációnk semmilyen háborút nem élt még meg”

A magyar fiatalok félnek a háborútól, de nem mozdulnak rá a bevándorlás kérdésére.

A Science+ nemzetközi hálózat nemzetközi kutatási adatbázisok másodelemzésével és saját kvalitatív kutatás segítségével vizsgálta a régiós fiatalok véleményét az országuk legfontosabb problémáiról, illetve az ukrajnai háború gazdasági és társadalmi következményeivel kapcsolatban.

A kelet-közép európai régió 15-34 év közötti fiataljai 2023 elején egyértelműen az árak emelkedését tartották az országuk legfontosabb problémájának.

A koronavírus járvány okozta gazdasági problémák és az ukrajnai háború miatt az infláció mértéke mindenhol magas volt, de országonként eltérő mértékben, hiszen Magyarországon ekkor még 25% felett járt a mutató, míg a többi országban ennél jóval alacsonyabb (12-16% közötti) volt az infláció mértéke.

Herszon, 2022 decemberében
Twitter / Volodimir Zelenszkij

Nyilvánvaló azonban, hogy korábbi évekhez képest számottevő és a mindennapokban is érezhető volt az árak növekedése szerte a régióban. Így nem véletlen, hogy a lista további dobogós helyein is kizárólag az általános gazdasági helyzethez és a megélhetéshez kapcsolódó problémák szerepeltek. Ezekkel részben összefüggésben a háború okozta bizonytalanságok miatt különösen Szlovákiában, illetve Csehországban és Magyarországon volt magas azoknak az aránya, akik az energiaellátás kérdését is az első két legfontosabb probléma között említették.

Eurobarometer/Science+

Az oktatási rendszer problémáit Magyarországon, Romániában és Szlovákiában, míg az egészségügy helyzetét Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában említette meg a fiatalok 10%-a. A környezetvédelem és klímaváltozás (ha nem is magas százalékokkal) Csehország kivételével minden országban az első tíz legfontosabb probléma között szerepelt.

A lista további érdekessége, hogy

a bevándorlás kérdése Magyarországon és Lengyelországban, azaz éppen abban a két országban nem került az első 10 legfontosabb probléma közé, ahol a kormányzati politika és retorika erőteljesen napirenden tartotta ezt a kérdést az elmúlt években.

Az országos szintű problémák és azoknak az egyes emberekre gyakorolt hatása természetesen eltér(het) egymástól.

Összességében Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában voltak a legkevesebben - a teljes népességet alapul véve - azok, akik úgy nyilatkoztak, hogy az ukrajnai háborúnak számukra nincsenek súlyos pénzügyi következményei.

Ezekben az országokban a népességnek nagyjából az egyötöde nyilatkozta ezt, míg a többi országban ez arányuk elérte vagy meghaladta a 30%-ot. Magyarországon tehát öt emberből négyet komolyan érintettek a háború negatív gazdasági következményei. Ugyanakkor akár Magyarországot, akár a többi országot vizsgáljuk, az egyes korosztályok között nincsenek ebben a kérdésben jelentős eltérések. (Bár Bulgáriában, Magyarországon és Szlovákiában többségben voltak az idősebbek, akik úgy nyilatkoztak, hogy súlyos pénzügyi problémát okozott nekik a háború.)

A kutatás adatfelvételének időpontjában az ukrajnai háború már közel egy éve tartott, így adódik a kérdés, hogy az előzőekben bemutatott gazdasági helyzet miatti egyértelmű félelem és szorongás mennyiben járt együtt a fizikai fenyegetettség érzésével? Erre az időszakra az emberek többsége már nyilvánvalóan túl volt azon a kezdeti sokkon, ami 2022 tavaszát jellemezte. Az akkori helyzetet jól írja le az alábbi két idézet, amely a fókuszcsoportokban hangzott el:

Amikor kitört a háború, arra gondoltam, hogy jézusom, a 21. században Európában emberek százezrei ölik egymást azért, mert páran nem értenek egyet valamiben? El sem hittem, hogy ilyen megtörténhet, azt hittem, hogy ilyen csak a történelemkönyvekben van. Számomra felfoghatatlan volt, és még inkább sokkolódtam amikor a TitTok feldobta ezeket a háborús videókat. Egyszerűen annyira abszurd volt, hogy miközben hátul a bombák robbantak, valaki éppen élőzik. Nem is tudtam hova tenni ezt az egészet, hogy most ez a valóság, vagy valami más.

Láttuk a tudósításokat, a YouTube-on meg mindenhol a menekültekről, meg, hogy menekülnek az emberek a metróba. És akkor valahogy átérezte az ember, hogy, mi van, ha nem áll ott meg a háború, hanem jönnek a csapatok ide tovább. És akkor a kollégáimmal együtt pánikban voltunk, volt, aki már azt tervezte, hogy akkor holnap lehet, hogy megy és kiveszi a bankból a pénzt és már menekül valahova Nyugatra, nehogy itt is lezárják az országot.

Hónapokkal később azonban a fiatalok között is egyre többen lettek azok, akik felhagytak a hírek folyamatos követésével, lényegében elfogadták a háború jelenlétét az életükben, és egyre inkább a gazdasági következményekre fókuszáltak csak.

Sajnos, mondjuk úgy, hogy megszoktuk, hogy így van. És azt is, hogy nincsen ránk közvetlen kihatással azon kívül, hogy az árak ugye az egekben vannak a háború miatt, de ennyi.

Ettől függetlenül azonban a régió összes országában a többség egyetértett azzal az állítással, hogy Ukrajna orosz megszállása fenyegetést jelent az országa biztonságára.


A kutatás módszertanáról

A kutatás kvantitatív adatai az Európai Bizottság által rendszeresen készített Eurobarometer (98.02) kutatásból származnak. A személyes megkérdezésen (CAPI) alapuló adatfelvétel időpontja 2023. január-február között volt. A kutatásban megkérdezettek száma minden országban 1000 fő, amelyek az alapvető demográfiai és földrajzi paraméterek szerint reprezentatívak az országok teljes népességére. Az elemzéshez a magyar adatokon kívül az alábbi országokat használtuk még fel: Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia és Bulgária. A 15-34 éves korosztály létszáma országonként 179 és 316 fő között változott. A fókuszcsoportos kutatást Magyarországon végeztük 2023. június utolsó napjaiban. Összesen három online csoportos beszélgetésre került sor, amelyen 20 és 35 év közötti fiatalok vettek részt. A csoportok iskolai végzettség (társadalmi státusz) és életkor szerint voltak összeállítva.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet