114-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma

Az ősztől január végéig tartó időszakban, Magyarországon. A fő ok a sok kilakoltatás.

Ősztől január végéig 114-en fagytak meg Magyarországon – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum (MSZF) pénteken.

Legtöbben a szabad ég alatt és kórházba szállításuk közben, illetve beszállításuk után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. A fűtetlen lakásukban végzetesen kihűlt emberek aránya 40 százalék körüli.

Az MSZF a tavalyi tömeges kilakoltatásoknak tulajdonítja a szabad ég alatt, közterületen megfagyottak számának drasztikus növekedését. Tavaly 10-11 ezer ember feje fölül vették el a fedelet 3600 kilakoltatás keretében.

A kormány fagyhalál elleni politikája továbbra is abban merül ki, hogy arra inti a veszélyeztetett embereket, húzódjanak meleg helyre a hideg elől. Míg a kilakoltatáshoz való jog szabadon érvényesülhet, lakhatáshoz való jogot csak a fizetőképesek élvezhetnek – állapította meg az emberjogi szervezet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló