Százötven métert zuhant, meghalt a 16 éves junior falmászó-világbajnok

Luce Douady-t tartották az egyik legnagyobb fiatal tehetségnek.

Százötven méteres zuhanás után meghalt az egyik legígéretesebb francia falmászó tehetség, Luce Douady - számolt be róla a francia sajtó.

Luce Douady
Forrás: szmo.hu

A 16 éves lány hétvégén a Saint-Pancrasse közelében lévő Luisset sziklánál mászott barátaival együtt, amikor a baleset történt. Francia lapok szerint

a fiatal sportoló egy két mászószakaszt összekötő átjárónál csúszott meg, majd 150 métert zuhant. Nem élte túl az esést.

Luce Douady tragédiája nagy veszteség a francia falmászásnak, ugyanis a 16 éves lány volt az egyik legnagyobb fiatal tehetség. 2019-ben junior világbajnoki címet szerzett boulder szakágban, a felnőttek között pedig harmadik helyet szerzett az Európa-bajnokságon. Ezen kívül a legnagyobb eredményét 15 évesen érte el, amikor a senior boulder világkupán ötödik lett.

A Nemzetközi Sportmászó Szövetség közleményben fejezte ki együttérzését a lány családjának és barátainak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek