Március 7-ig biztosan marad a válsághelyzet.
A Magyar Közlöny tegnapi számában jelent meg a kormányrendelet, amivel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Az eredeti rendeletet 2016-ban hozták, de már sokszor meghosszabbították, legutóbb 2020. szeptember 6-ig.
A válsághelyzetet elrendelő rendelet most 2021. március 7-ig lesz érvényben, de a kormány bármikor újra meghosszabbíthatja, annak ellenére, hogy a válsághelyzet elrendelésének törvényi feltételei már régen nem állnak fenn.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!