Felesége szerint Joe Biden 82 évesen elindul egy újabb elnöki ciklusért

Az amerikai First Lady világos utalást tett férje, Joe Biden újraindulására a 2024-es elnökválasztáson.

Jill Biden ötnapos afrikai útjának utolsó állomásán az AP hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy sokkal több nem maradt hátra, minthogy kitalálják, az elnök hol és mikor jelenti be hivatalosan is az újraindulását.

Férje szándékával kapcsolatban úgy fogalmazott, "hányszor kell még elmondanom, hogy elhiggyék", majd Joe Bidenre utalva hozzátette, hogy "még nem fejezte be, amit elkezdett, és ez az, ami számít".

Az elnök szintén pénteken az ABC News-nak adott interjúban felesége szavaihoz kapcsolódva leszögezte, hogy ő komolyan gondolja, amit mond, de még vannak feladatok előtte, mielőtt belevágna egy "teljes gőzzel" működő kampányba.

Az elnök tavaly ősz óta többször megismételte, hogy szándékában van elindulni egy második elnöki ciklusért a választáson 2024-ben, de ezt hivatalosan még nem jelentette be.

Egyidejűleg elnöki tanácsadói arra utaltak, hogy a hivatalos bejelentés áprilisban lehet, hasonlóan a demokrata elődhöz, Barack Obamához, aki szintén az elnökválasztást megelőző év áprilisában jelezte hivatalosan, hogy versenybe száll az újraindulásért.

Az elnök indulását kétkedéssel fogadók legtöbbször Joe Biden életkorát hozzák fel, ugyanis a jövő évi választás idején 82 éves lesz, illetve, ha egy újabb ciklusra megválasztják, akkor annak végén már 86 év felett lesz.

A republikánus párton belül elkezdődött a versenyfutás az elnökjelölti pozícióért, habár az előválasztások kezdetéig még egy év van. Donald Trump tavaly novemberben, Nikki Haley korábbi az amerikai ENSZ-nagykövet és dél-karolinai kormányzó február első felében, míg Vivek Ramaswamy vállalkozó a héten jelentette be hivatalosan, hogy versenybe száll.

A lehetséges indulók között említik még Ron DeSantis floridai kormányzót, Mike Pompeo korábbi külügyminisztert és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját, valamint Mike Pence egykori alelnököt.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet