A Pécsi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a nőt foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésben találták bűnösnek, ezért négy év próbaidőre, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a nővéri, ápolónői foglalkozástól.
A próbaidőre elrendelték a pártfogói felügyeletét, emellett kötelező részt vennie egyéni és csoportos foglalkozásokon.
A tényállás szerint a vádlott 2015. novembertől dolgozott ápolónőként a pécsi klinika neurorehabilitációs osztályán. 2016 tavaszától az osztályon is használt pszichiátriai gyógyszereket tett - heti rendszerességgel, hetente akár többször is - öt kollégája kávéjába, illetve ivóvizébe, "hogy kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz" - írták.
Az adagolt szerek hatására feszültség, fáradékonyság, álmosság, bizonytalanság, mellkasi szorítás, szívritmuszavar, vérnyomásváltozás, izomgörcsök és pánikszerű rosszullét alakult ki. A tünetek órákon, illetve pár napon belül megszűntek.
Az ápolónő beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.Az ügyész könnyű testi sértés miatt emelt vádat. A szakértői véleményt figyelembe véve a bíróság foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében állapította meg a vádlott bűnösségét.
A vádlott és védője tudomásul vette a határozatot, az ügyész azonban az ítélet ellen a bűncselekmény eltérő minősítését kérve fellebbezett, így a döntés nem jogerős.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!