Érdemes felújításokban gondolkodni? - Itt vannak az állami támogatások és az árak

Szombathelyen például négyzetméterenként 127 ezer forint/négyzetméter különbség van a felújított és felújítandó ingatlanok között.

Egy évvel ezelőtt új elemmel, a lakásfelújítási támogatással bővült az állami lakásprogram, ennek köszönhetően a gyermeket váró vagy nevelő családok a lakásfelújításra fordított összeg felét, maximum 3 millió forintot utólag vissza nem térítendő támogatásként megkaphatják az államtól. Ráadásul ehhez kedvezményes hitelt is igényelhetnek. Az év végéig igényelhető támogatás bevezetésének 1 éves évfordulója apropóján az ingatlan.com pedig – több mint 200 ezer lakáshirdetés adatai alapján - elemzést készített arról, mekkora különbség van a felújítandó és felújított lakóingatlanok átlagos négyzetméterára között és milyen árak jellemzik a korszerűsítendő ingatlanokat Budapesten és az egyes kerületekben, valamint a megyeszékhelyeken.

  • Egy éve indult el a lakásfelújítási támogatás, és még egy szűk éven keresztül igényelhető.
  • Azok a lakásfelújítást tervezők, akik nem lépnek év végéig, akár 3-3,4 millió forintot is bukhatnak.

  • Jelentős eltérés van a jó és közepes állapotú, azaz felújított és felújítandó lakások négyzetméterára között szerte az országban. Budapesten például 23 százalékos, a megyeszékhelyeken pedig 33 százalékos az eltérés.
  • Az utóbbi egy évben mindkét lakástípus ára emelkedett, a felújítandók négyzetméterára 11 százalékkal, a felújítottaké pedig 17 százalékkal nőtt.
  • “A lakásfelújítás a legtöbb esetben megtérülő beruházás, mivel az energiatakarékosabb ingatlanok rezsiköltsége is alacsonyabb. Másrészt, ha eladósorba kerül az ingatlan, akkor magasabb áron eladható. Sok vevőjelölt pedig hajlandó kifizetni a felújított lakásoknál érvényesülő prémiumot” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “Az adataink szerint a budapesti jó állapotú, felújított ingatlanok átlagos négyzetméterára 852 ezer forint volt a kínálati piacon idén január elején, ez 23 százalékkal haladja meg a közepes állapotban lévő, felújítandó ingatlanok négyzetméterárát. A megyeszékhelyeken a felújítottak 472 ezer forintos átlagos négyzetméterára 33 százalékkal magasabb a rosszabb állapotúaknál.”

    Mennyiért kínálják a felújítandó lakásokat?

    Az elemzésből kiderül, hogy mind a fővároson belül, mind a Budapesten kívüli piacon a felújított és felújítandó lakóingatlanok egyaránt drágultak, de a drágulás ütemében és az átlagárakban jelentős eltérések vannak. Az eladásra kínált, felújítandó budapesti lakóingatlanok átlagos négyzetméterára egy év alatt 12 százalékkal emelkedett 852 ezer forintra. Közben a felújítandóké 11 százalékkal 693 ezer forintra. A felújításra váró fővárosi lakóingatlanok januári kínálatából pedig látható, hogy az V., I. és XII. kerületiek a legdrágábbak, ezeknél a négyzetméterár 934 ezer és 1,1 millió forint között alakult január elején. A XVIII., XX., XXIII. kerület “adja” a legolcsóbb korszerűsítendő ingatlanokat, ezeknek az átlagos négyzetméterára 373-528 ezer forintot tett ki.

    ingatlan.com

    A megyeszékhelyek összesítéséből pedig az látszik, hogy a felújítottak és a felújítandók átlagos négyzetméterára is 17-17 százalékkal 356 ezer és 472 ezer forintra emelkedett. A legkeresettebb megyeszékhelyek közül a felújítandó lakásoknál a négyzetméterár Székesfehérváron a legmagasabb, 528 ezer forint volt januárban. Debrecené a második hely ebben az összehasonlításban, 505 ezer forinttal, a harmadik pedig Veszprém, ahol a korszerűsítésre váró lakóingatlanokat 486 ezer forintos ár jellemezte. Ezzel szemben Kaposvár, Békéscsaba és Salgótarján a legolcsóbb, utóbbi városokban 187-276 ezer forint az átlagár.

    Szombathelyen négyzetméterenként 127 ezer forint/négyzetméter különbség van a felújított és felújítandó ingatlanok között.
    ingatlan.com

    Milliókat bukhat, aki kimarad

    Balogh László azt mondta, hogy a lakásfelújítást tervezőknek érdemes kihasználniuk a lehetőséget. Ehhez viszont igyekezniük kell, mert a jelenlegi szabályozás szerint 2022 végéig lehet igényelni a támogatást, de addigra már a felújítási munkálatokat is be kell fejezni. Ha valaki nem lép időben, és ezt a maximum 3 millió forintot 3 évre felvett személyi kölcsönből fedezné, akkor a vissza nem térítendő támogatás összegén felül az erre jutó 3-400 ezer forintos kamatot is elbukja, amit a hitelezőnek kell kifizetni.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság