Félmillió jár a nyomravezetőnek

Életveszélyt okozó testi sértés miatt keresik a férfit a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást 08000/260/2016. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2016. szeptember 2-án 14 és 15 óra közötti időben, a győri Béke hídon, a Rába folyó feletti szakaszon előzetes szóváltást és dulakodást követően mellkason szúrt egy arra gyalogosan közlekedő győri férfit, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen elkövető a bűncselekményt követően elmenekült a helyszínről.

A nyomozás eddigi adatai alapján az ismeretlen férfi körülbelül 25-45 év körüli, 170-175 centiméter magas, sportos, izmos testalkatú. Haja rövid, sötétbarna, vagy fekete színű. A bűncselekmény napján a tettes fekete vagy sötétszürke mountain bike kerékpárral közlekedett. Ruházata kék rövid ujjú póló és világoskék farmernadrág volt. Hátán fekete hátizsákot, feje tetején napszemüveget viselt. A dulakodás következtében arcán sérülések keletkeztek, szemöldöke valószínűleg felrepedt. Az elkövetőről a hatóság mozaikképet készített a sértett elmondása alapján:

police.hu

A tettes bal felkarján az alábbi képhez hasonló nonfiguratív, vonalkás elrendezésű tetoválás volt látható:

police.hu

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000,- (azaz ötszázezer) forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során a hatóság rendelkezésére bocsátja. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon (9024 Győr, Szent Imre u.2-4. szám), vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es számon, valamint hívható a 06-96/417-329-es ügyeleti telefonszám is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek