Féltékenységből elvágta nagyapja torkát egy férfi, vádat emeltek ellene

Emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy 28 éves férfi ellen, aki tavaly februárban elvágta nagyapja torkát egy parkoló autóban Budapesten – tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.

Ibolya Tibor közölte: a vádlott és áldozata között azért alakult ki konfliktus, mert a 28 éves férfi úgy gondolta, hogy a nagyapja közeledni próbált az ő élettársához. Kapcsolatuk 2019 januárjára rendeződni látszott, ismét rendszeresen találkoztak egymással.

Tavaly február 16-án kora este az idős férfi autójában ültek a főváros XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útján, egy áruház parkolójában. A vádlott minden különösebb előzmény nélkül egy éles eszközzel elmetszette nagyapja torkát, aki a helyszínen meghalt. Unokája elmenekült, hajtóvadászat után Esztergomban fogták el a rendőrök.

Ibolya Tibor megjegyezte: a férfi a bűncselekmény idején tudatzavarban szenvedett, ami kihathat a büntetésének mértékére is.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Fővárosi Törvényszék november végére tűzött ki előkészítő ülést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek