A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 49 éves férfi ellen, aki agyonverte az élettársát - közölte kedden az ugyeszseg.hu.
A vádirati tényállás szerint a vádlott és a nő korábban házastársak voltak, három gyermekük született, majd elváltak.2019. év februárjától a börtönből szabadulását követően a nő újból együtt élt a vádlottal Kazincbarcika külterületén egy hétvégi házban.
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek okán rendszeresen összevesztek, verekedtek egymással.
A vádlott féltékeny volt a nőre, mivel többször napokon keresztül nem ment haza aludni, és más férfiakkal létesített szexuális kapcsolatot.
Mi történt?
2019. május hónap elején, a délelőtti órákban a nő Kazincbarcikán, több helyen is alkoholt fogyasztott, lerészegedett, az utcán elesett, amely során, fején és kezén zúzódásos, horzsolásos sérülések keletkeztek. A vádlott és a sértett többször is találkoztak, minden alkalommal vitatkozni kezdtek, de tettlegességre még nem került sor.
Az egyik ilyen vitájuk során rendőri intézkedésre volt szükség, hogy szétválasszák őket.
A délutáni órákban lakóhelyükön ismételten összevesztek, a vádlott felelősségre vonta a nőt az ittassága miatt, illetőleg számon kérte, hogy hol volt három napig, mire a sértett elismerte, hogy más férfinál volt.
A vádlott erre kézzel, illetőleg seprűnyéllel többször megütötte a sértettet fején, hátán, végtagjain számos zúzódásos és bevérzéses sérüléseket okozva.Az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelemmel járt bántalmazások eredményeként a nő a helyszínen elhalálozott.
Az ítélet
Az ügyészség a más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával, mellékbüntetésként pedig közügyektől eltiltásra tett indítványt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!